Négy vissza nem térítendő állami támogatás fiataloknak

Négy vissza nem térítendő állami támogatás fiataloknak

Következő cikkünkben négy nagyon nagy pénzt jelentő támogatásról számolunk be, melyekről könnyen lehet, hogy még nem is hallottál, pedig lehet, hogy Neked is nagy segítség lenne!

1. 122 ezer forint támogatás gyermekednek.
122 ezer forintot kaphat a gyermeked 18 éves korában és neked ez egyetlen forintodba sem kerül.Elmondom mit kell tenned érte!Csak egy kis ügyintézés, ennyit megér egy pár órás munka.Neked mint szülőnek nincs más dolgod, mint START Értékpapír számlát nyitni, ha ezt megteszed, akkor erre került az állam által a gyermekednek ajándékozott 42,500 forintos életkezdési támogatás, ezt minden évben 3%-os inflációval nő körülbelül illetve a kamatprémiumot is jóvá írják a számlán.Ha te egyetlen forintot sem teszel a számlára, akkor is körülbelül 122 ezer forint jár majd gyermekednek ha betölt a 18 éves kort.Ha havonta 1000 forintot teszel a számlára, akkor a gyermek megtakarítás már 600 ezer forint lesz, mire eléri a 18 éves kort.Érdemes megfontolni!A támogatás azoknak a gyermekeknek jár, akik aki 2005 december 31. után születtek, ez törvényben szabályozott.Részletesen itt olvashatsz a támogatásról : BABAKÖTVÉNY

2. Vissza nem térítendő támogatás, albérletre, lakhatási költségekre, rezsire
Ezt a támogatást azok vehetik igénybe, akik a lakóhelyüktől távol kaptak állást, legalább 100 kilométer távolságra az otthonuktól.A támogatás feltételeit idén megkönnyítették, így már 1 hónapos regisztrált munkanélküliség esetén felvehető a havi 100 ezer forintos támogatás egyedülállóknál.Ha ketten költ9ztök és mindketten jogosultak vagytok a támogatásra, akkor akár havi 150 ezer forintot is kaphattok támogatás gyanánt, 3 fő együtt költözése esetén 200 ezer forintos is lehet a havi támogatás összege.A támogatást 1 évre azaz 12 hónapra ítélhetik meg.Részletesen itt olvashatsz a támogatásról: ALBÉRLET TÁMOGATÁS 2015

3. Diplomás gyed
2014. január 1-jén vezették be a támogatást, sok pénzt hozhat azoknak a szülőknek, akik hallgatók vagy frissen diplomáztak, a szülést megelőző két éven belül felsőfokú képzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, és a nappali tagozatos hallgatói jogviszony fennállása alatt vállal gyereket.
Részletesen itt olvashatsz a támogatásról: DIPLOMÁS GYED

4.Diplomamentő program
Ha már elvégezted a főiskolát vagy az egyetemet, de az a fránya nyelvvizsga hiányzik és ezért nem kapod meg a diplomádat, akkor számodra óriási lehetőség a diplomamentő program, melynek keretében, akár 300 ezer forintos támogatást is kaphatsz nyelvtanulásra.Angol, német és francia nyelvből indulnak tanfolyamok, mindenféle intenzitással, te döntesz, hogy melyiket választod!Ha belevágtál vedd komolyan, mert ha nem jársz be az órákra, akkor vissza kell fizetned a támogatást! Részletesen itt olvashatsz a támogatásról: DIPLOMAMENTŐ PROGRAM 2015

Kapcsolódó pályázatok

  • Állami támogatások szülőknekÁllami támogatások szülőknek Állami támogatások szülőknek Akár 140 ezer forintot is kaphatsz ha van gyermeked! Egy szuper összeállítást olvashatsz most, mellyel a minisztérium felhívja a figyelmedet, arra, hogy […]
  • Új Otthonteremtő Program – Lakásszámla állami támogatással és kamatbónusszal!Új Otthonteremtő Program – Lakásszámla állami támogatással és kamatbónusszal! Új Otthonteremtő Program - Lakásszámla állami támogatással és kamatbónusszal! Fundamenta lakásszámla Kamatbónusszal!Most 9% egyszeri extra kamat az első megtakarítási évben! EBKM […]
  • Évi 400 ezret kaphatsz az államtólÉvi 400 ezret kaphatsz az államtól Évi 400 ezret kaphatsz az államtól Hihetetlen, de igaz, évi négyszáz ezer forintot kaphatsz az államtól! Megmutatjuk hogyan! Ha ügyesen gazdálkodunk és próbálunk mindig egy kis pénzt […]
  • Élettársaknak járó támogatásokÉlettársaknak járó támogatások Élettársaknak járó támogatások Jogi szempontból nem tekinthető családnak, az a "család", ahol a szülők nem kötöttek házasságot vagyis nem házastársi kapcsolatban élnek, akkor sem ha […]
  • Megszűnik az ápolási díj egyik fajtájaMegszűnik az ápolási díj egyik fajtája Megszűnik az ápolási díj egyik fajtája Tavasztól megszüntetik a méltányossági ápolási díjat.A statisztikák szerint nem sok beteg ember érintett a kérdésben, de a családtagok annál […]
  • Támogatások, kedvezmények nagycsaládosoknakTámogatások, kedvezmények nagycsaládosoknak Támogatások, kedvezmények nagycsaládosoknak Hazánkban a nagycsaládosok több kedvezményt és támogatást is igénybe vehetnek, majdnem ingyen utazhatnak a tömegközlekedési […]

Leave a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *