Pár héten belül indul a mosógépcsere program

Pár héten belül indul a mosógépcsere program

Már több hiresztelést is olvashattunk arró, hogy a kormány egy a háztartási gép csere, hűtőcsere, fagyasztó csere programhoz hasonló mosógépcsere programon is dolgozik, most végre azonban újra hvatalos hírt kaptunk a pályázatról.Május végén indul a lakosságnak szóló állami támogatást jelentő várva várt mosógépcsere program!

Ebben az új pályázatban régi mosógépünket cserélhetjük le állami támogatással.A program május végén indul, innentől elérhető lesz a lakosság számára a pályázat.Ennek az új pályázatnak is jelentős zserepe lesz abban, hogy az ország háztartásai energiahatékonysági szempontból fejlődjenek.

A programot Nagy Krisztina, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) zöldgazdaság-fejlesztési főosztályvezetője jeentett be néhány nappal ezelőtt.Egyelőre nem árultak el részleteket, de a pályázat a tavalyi hűtőgépcsere pályázat mintájára lesz kiírva, körülbelül arra számíthatunk most is.

Vlóaszínűleg az érdeklődök a pályázataikat ebben az esetben is csak interneten, elektronikus úton adhatják be majd az ügyfélkapu rendszern keresztül, így aki még nem rendelkezik ügyfélkapuval célszerű mielőbb megcsinálni, hogy amikor kiírják a pályázatot már ne legyen gond erre.

A mosógép árakat tekinte körülbelül azt mondhatjuk el, hogy a legolcsóbb mosógép megközelítőleg 50 ezer forintba kerül, természetsen ennél vannak több százezerrel drágább készülékek is.Nagyjából azt mondhatjuk, hogy egy mosógép ára akörül mozog mint egy hűtőszekrény ára, így valószínűleg az állami támogatás mértéke is akörül fog mozogni, mint a hűtőcsere program esetébn, vagyis 25-35 ezer körüli összeg, melyet később 5-5 ezer forinttal megemeltek.




Hamarosan várhatjuk a program részleteit is!

Kapcsolódó pályázatok

  • Nemsokára jöhet a mosógépcsere programNemsokára jöhet a mosógépcsere program Nemsokára jöhet a mosógépcsere program Az Otthon Melege Program óriási sikerére való tekintettel, újabb program kidolgozásán dolgoznak.A háztartási nagygép csere program keretében most […]
  • Ha pályáztál mosógépcserére ezt mindenképpen tudnod kell!Ha pályáztál mosógépcserére ezt mindenképpen tudnod kell! Ha pályáztál mosógépcserére ezt mindenképpen tudnod kell! AMIT MINDENKÉPPEN TUDNI KELL: - A jelenlegi állás szerint eddig 10 ezer emberhez juttaták el a vásárláshoz szükséges […]
  • Erzsébet Program 2015Erzsébet Program 2015 Erzsébet Program 2015 Megjelentek az nagyon nagysikerű Erzsébet Program 2015. legújabb pályázatai! Magyarország egyik legkedveltebb pályázatsorozata, melynek segítségével rászorulók […]
  • Üdülési támogatás fogyatékkal élőknekÜdülési támogatás fogyatékkal élőknek Üdülési támogatás fogyatékkal élőknek Fogyatékkal élők pályázhatnak üdülési támogatásra aMagyar Nemzeti Üdülési Alapítvány jóvoltából.A pályázatot az Erzsébet Program keretén belül […]
  • Életbevágóan fontos levelet kapsz, melyen a nyugdíjad múlhatÉletbevágóan fontos levelet kapsz, melyen a nyugdíjad múlhat Életbevágóan fontos levelet kapsz, melyen a nyugdíjad múlhat A folyamat végére öt millió ember fogja megkapni azt a bizonyos levelet a Nyugdíjfolyosító intézettől, melyben az adatait […]
  • Hamarosan indul a falusi turizmus pályázatHamarosan indul a falusi turizmus pályázat Hamarosan indul a falusi turizmus pályázat Több száz milliárdot kap Magyarország az Uniotól turisztikai fejlesztésekre a legújabb unios fejlesztési ciklusban, ami 2014-2020-ig fog […]

Leave a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *