Több milliót kaphatsz ha devizahiteles vagy

Több milliót kaphatsz ha devizahiteles vagy

Óriási lehetőség adódik most a a devizahiteleseknek, mellyel több pénzhez juthatnak, mint gondolnák.

A forintosítást követően, az az adós, aki él a díjmentes szerződés-felmondási lehetőséggel, még a forintosítást követő, az elszámolási értesítőban található összegnél is jobb hitelre válthatja majd adósságát.

Megközelítőleg az elszámolási értesítő kézhez vételét követő 3 hónapban lesz majd az adósoknak lehetőségük arra, hogy díjmenetesen felmodják a forintosított szerződést vagyis az új hitelüket, ha ebben a szerződésben található feltételekkel nem elégedett.Ezen a három hónapon túl további három hónap fog majd rendelkezésre állni, hogy a felmondott hitel helyettesítéseképpen egy másik forinthitelt vegyen fel az illető.Természetesen óriási verseny fog indulni a bankok között ezekért az új hitelfelvevőkért.

Nézzünk meg egy példahitelt, mely a forintosítást követően 5 millió forit lett, ez szerepel az elszámolási értesítőben.Tehát a tőketartozás 5 millió forint, azzal a felttéellel, hogy a hitel futamideje 20 év, elszámolások után 7% lesz a kamatszintje és a kezelési költség együttesen, egy 4%-os kamatozású hitelre történő váltással jelentősen csökkenthető a törlesztőrészlet.

Az elszámolás eredményeképpen a korábban 39 ezer forintos törlesztőrészlet 30 ezer forintra csökkent le, ez a húsz éves futamidő leforgása alatt 2 millió forint megtakarítást eredményez majd.Ez az állítás csak abban az esetben igaz ha a kamatszint nem változik, de változhat, mégpedig a BUBOR-al párhuzamosan.

portfoli fotó

Fotó forrása : www.portfolio.hu

A táblázatban láthatunk 7%-os kamatszint emelkedést is, de a szakértők szerint ennek azért nem sok realitása van, így a nagyon nagy megtakarítás csak a hitelek nagyon apró részét érinti majd.Az elszámolások után az átlag kamatszint 4,5 lesz, a kezelési költség ezen még dobni fog, így körülbelül az átlag 5,5 -re tehető.

Legkésőbb májustól az mebereknek az új hiteleket kell fizetni, itt van amit tudnod kell az új kamatszintről:

a forintosított hiteleknél a kamatperidós három hónap
a kamatszint hivatalosan így áll össze : 3 havi BUBOR + a devizahitel eredeti kamatfelára, de nem lehet magasabb az új kamatszint az eredeti kamatszintnél, azzal a feltétellel, hogy a bankok minimum 1%-os kamatfelárat, vagyis (a jelenlegi BUBOR alapján) 3,1%-os kamatot számolnak fel
a kamatfelár maximálisan 4,5 % lehet a lakáshitelek esetében és 6,5 % a szabad felhasználású hitelek esetében.
rendszeresen felszámított díjak nélkül kell számítani.



Kapcsolódó pályázatok

Leave a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *