Rászáll a kormány a pályázókra

Rászáll a kormány a pályázókra

Ismét bekeményít a kormány, most a pályázókat veszik górcső al, így ha elnyerünk egy pályázatot, nagyon résen kell lennünk, mert akár pénzelvonást, a támogatás megszüntetését is eszközölhetik.

Van olyan önkormányzat, ahol ezzel a megszorítással 60 jeenleg futó pályázat került komoly veszélybe.Meg is jelentettek már egy listát, mely az uniós támogatású állami, illetve önkormányzati fejlesztések listája.Ez a lista jelenleg több, mint 1000 pályázatot és beruházást tartalamaz.Természetesen ezek közül több pályázat már igencsak a vége felé közelít, több helyen már csak néhány adminisztrációs feladat van vissza és lezárható a pályázat, de vannak olyanok is szép számban, ahol igen jelentősek a késésések.

A palyazat.gov.hu weboldalon nagyon fontos információkat találhatunk aktuális pályázatokról, folyamatosan frissülnek rajta az európai pályázatok, több statisztikát is olvashatunk ebben a témában.

Érdemes szem előtt tartani azt, hogy ha elnyerünk egy pályázatot mindig lesznek utána is akadályok, megoldsra váró feladatok, soha semmi nem fog simán menni, de sajnos ez az életben is így van, mindig gördít elénk az élet újabb és újabb akadályokat.Nade visszatérve a tárgyhoz célszerű egy enyert pályázatot minél előbb lebonyolítani, mert annál kisebb az esélye annak, hogy bármi komolyabb probléma jön közbe, ami esetlegesen megvtózná a pályázat teljes lebonyolítását.Most, hogy a kormány is bekeményített különösen fontos, hogy az elyert pályázatnak mielőbb pomtot tegyünk a végére, mert az elnyert támogatási összeget is könnyedén elbukhatjuk ha nem mennek flottul a dolgok.




Kapcsolódó pályázatok

  • “AZ ÉV ESKÜVŐJE pályázat – ingyen készítik el esküvői videótokat!“AZ ÉV ESKÜVŐJE pályázat – ingyen készítik el esküvői videótokat! "AZ ÉV ESKÜVŐJE pályázat - ingyen készítik el esküvői videótokat! "AZ ÉV ESKÜVŐJE" - pályázat díjmentes esküvői film elkészítésére A Ti esküvőtök lesz az egyik legizgalmasabb, […]
  • Pályázatok nőknekPályázatok nőknek Pályázatok nőknek Jelenleg több remek pályázat is fut hölgyek számára, most ezeket gyűjtöttük össze Nektek.Több százezer forint a tét, akár fél millió forint boldog tulajdonosa is […]
  • Lakásfelújítási – felújítási pályázatok 2015.Lakásfelújítási – felújítási pályázatok 2015. Lakásfelújítási - felújítási pályázatok 2015. Összeszedtük a legfontosabb felújítási pályázatokat, lehetőségeket, melyek anyagilag hozzájárulhatnak ha felújítást terveztek! Otthon […]
  • OKJ tanfolyamok ingyenOKJ tanfolyamok ingyen OKJ tanfolyamok ingyen Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő képzések közül egyet, az előst ingyen szerezheti meg rengeteg ember ma Magyarországon!Ne keverd össze atanfolyamot és […]
  • Hamarosan jön a következő kazáncsere pályázatHamarosan jön a következő kazáncsere pályázat Hamarosan jön a következő kazáncsere pályázat A tavalyi kazáncsere pályázat óriási sekrt aratott, de sajnos sokan lemaradtak róla, így idén újabb kazáncsere pályázat fog indulni az […]
  • Ha pályáztál mosógépcserére ezt mindenképpen tudnod kell!Ha pályáztál mosógépcserére ezt mindenképpen tudnod kell! Ha pályáztál mosógépcserére ezt mindenképpen tudnod kell! AMIT MINDENKÉPPEN TUDNI KELL: - A jelenlegi állás szerint eddig 10 ezer emberhez juttaták el a vásárláshoz szükséges […]

Leave a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *