Babakötvény és Start számla – adj 122 ezret gyermekednek

Babakötvény és Start számla – adj 122 ezret gyermekednek

Mindenkinek a gyermeke a legfontosabb.Ezzel a lehetőséggel, akár 2 millió forintos támogatással is kezdheti gyermeked a felnőtt életét!Elmagyarázzuk, megmutatjuk hogyan! Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a gyermekeknek nyitott számla, melyre minden évben kerülhet állami támogatás!Nézzük meg valójában mennyit ér a babakötvény.

Az életkezdési támogatás, minden gyermeknek jár, aki 2005 december 31. után születet!Ez a támogatás 42 500 forint, melyet az állam ad a gyermeknek.Ha a szülő egyáltalán nem foglalkozik ezzel a lehetőséggel ez, akkor is jár a gyermeknek.Ezt az összeget az állam egy általuk megnyitott kincstári letéti számlán helyezi el.Ha a szülő egyáltalán nem foglalkozik a számlával, akkor egy átlagos 3 százalékos inflációval számolva agyermek 18 éves korában körülbelül 72 ezer forintot fog kapni az államtól.

Ha a szülő megteszi azt, hogy a gyermek születését követően START Értékpapír számlát nyit a gyermekének, akkor erre a számlára kerül automatikusan az életkezdési támogatás összege, vagyis 42,500 forint.Érdemes meglépni ezt a lépés, mert ebben az esetben a 3 százalékos infláció mellett a kamatprémiumot is megkapja gyermekünk.Ezzel együttpedig közel 122 ezer forintot kap 18 éves korában!Ez az összeg, akkor értendő, ha a szülő egyetlen fillért sem helyez el a számlán!Vagyis ez az egyetlen lépés 50 ezer forint pluszt eredményez majd gyermekünknek 18 éves korában!

A nagybetűs életkezdés soha nem egyszerű, de mégis jelentősen megkönnyítheti az indulást, ha a fiatal kap 1-3 millió forintot hozzá, egyfajta indulótőkeként!Sajnos manapság igen kevés szülő engedheti meg magának, hogy előteremtse ezt az összeget és gyermeke kezébe nyomja, egy “sok szerencsét” felkiáltással!

Ebben kíván nagy segítséget nyújtani az államilag támogatott babakörvény program és a start számla.Óriási lehetőség szegény embereknek is csak némi takarékoskodást igényel a legszegényebbektől is és máris kerülhet valami a számlára.Természetesen itt is vannak kiugró esetek, van már olyan start számla is, melyre a szülők 100 millió forintos megtakarítást helyeztek el.

Ha csak havonta 100 forinttal támogatjuk gyermekünket, akkor is nagyon sokat tehetünk érte, hogy egy nagyobb összeget kaphasson 18 éves korában!Ezt az ezer forintot akár a zsebpénzéből is levonhatjuk, később hálás lesz érte, hiszen kevés ennél jobb befektetés van most, amelyet a szülő megtehet a gyermekének.A számlán lévő összeghez csak a gyermek férhet majd hozzá ha elmúlott 18 éves.

A számla megnyitásakor az állam máris 42500 forintos támogatást ad a gyermeknek, melyet a számlán helyez el.
Az átlagos megtakarítás,a mit a szülők elhelyeznek a Start számlán az körülbelül 1000 forint!Most sokan azt mondják, hogy mi az az 100 forint manapság?Ha minden hónapban elhelyezünk 1000 forintot a számlán, az az állami támogatással kiegészülve 600 ezer forintot jelent gyermekünknek 18 éves korában!

Ha ennél nagyobb összeggel tudjuk támogatni gyermekünket természetesen jóval többet vehet majd fel 18 éves korában, hiszen minél többet helyezünk el a számlán, annál többet ad hozzá az állam is támogatásként.Ha havonta 5 ezer forintot helyezünk el a számlán, akkor több, mint 2 millió forinttal kezdheti életét a gyermekünk!

2012-ben szűnt meg a befizetési korlát így most már akármekkora összeget el lehet helyezni a számlán, így lehet, hogy van olyan számla melyen közel 100 millió forintos megtakarítás is van, de az átlag 165 ezer forint.

Az új információk szerint akár az önkormányzat is befizethet a babakötvénybe.Több önkormányzatról is van hír, hogy 30 ezer forinttal megtoldották a start számla összegét! Érdemes utánajárni!

Jelenleg 42 ezer start számla van.


Kapcsolódó pályázatok

  • Tényleg megéri a babakötvény?Tényleg megéri a babakötvény? Tényleg megéri a babakötvény? A babakötvény már minden szülőnek rendelkezésre álló lehetőség, akinek a gyermeke után született.Egy konstrukció, melyet kimondottan a gyermekekre […]
  • Méltányossági nyugdíjemelés 2015Méltányossági nyugdíjemelés 2015 Méltányossági nyugdíjemelés 2015 Módosultak a TB nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X.6.) Korm.rendeletnek a kivételes […]
  • Támogatások családoknakTámogatások családoknak Támogatások családoknak Csecsemő gondozási díj (CSED) a naptári napi alap 70%-a(Eb.tv. 42. § (1) a) pont),illetve a naptári napi jövedelem 70%-a(Eb.tv. 42. § (1) b) […]
  • Családbafogadó gyám részére megállapítandó rendszeres pénzellátásCsaládbafogadó gyám részére megállapítandó rendszeres pénzellátás Családbafogadó gyám részére megállapítandó rendszeres pénzellátás Ez a pénzbeli ellátás függ a jövedelmi helyzettől és a az 1997.évi törvény XXXI. törvény 19.§-a (1a) bekezdése, 20§ (3) […]
  • Gyermeknevelési támogatás- GYETGyermeknevelési támogatás- GYET Gyermeknevelési támogatás- GYET A gyermeknevelési támogatásról rendelkezik: az 1998. évi. LXXXIV törvény 23.28.§-a, a 3444. §-a, az 1998.évi LXXXIV végrehajtásáról rendelkező 223/1998. […]
  • Támogatások, kedvezmények nagycsaládosoknakTámogatások, kedvezmények nagycsaládosoknak Támogatások, kedvezmények nagycsaládosoknak Hazánkban a nagycsaládosok több kedvezményt és támogatást is igénybe vehetnek, majdnem ingyen utazhatnak a tömegközlekedési […]

One thought on “Babakötvény és Start számla – adj 122 ezret gyermekednek

  1. Nem a matematika a legerősebb oldalam ,valószínű azért nem értem hogy is van ez .

    “Ha csak havonta 100 forinttal támogatjuk gyermekünket, akkor is nagyon sokat tehetünk érte, hogy egy nagyobb összeget kaphasson 18 éves korában!Ezt az ezer forintot akár ..”

    “Ha havonta 500 ezer forintot helyezünk el a számlán, akkor több, mint 2 millió forinttal kezdheti életét a gyermekünk!”

    100 , 1000 , 500 000 Ft/hó ?
    Kissé zavarosnak tűnik .

Leave a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *